KÍSÉRLET

1. KÍSÉRLET Kutatásmódszertan WJLF SZM Pecze Mariann

2. A kísérlet olyan kvantitatív eljárás, amely a függő és független változó közti ok-okozati összefüggés feltárását célozza. Fő alkalmazási területe a szociálpszichológia. Lényege: oksági összefüggések keresése a kutató kontrollált körülmények között, aktív módon állít elő olyan helyzetet, amelyben megfigyeli a kísérleti alanyok viselkedését Mód: a kutatók felállítanak két, azonosnak tételezett csoportot, majd létrehozzák azt a különbséget, aminek hatását vizsgálni akarják. Megfigyelhető és ellenőrizhető természetes vagy mesterséges körülményeket teremtenek mind a kísérleti, mind a kontrollcsoport számára. Az eljárás során a kutatók hatást gyakorolnak a vizsgálat tárgyára, a független változóra, és e hatás eredményeként bekövetkezett változást mérik a függő változó alakulásában. függetlenváltozó-pl. személyes jelenlét, jelentős /-telen személy, nem, bőrszín… függő változó - a viselkedés Pl.: MILGRAM (1974) áramütéses kísérlete engedelmesség és befolyásolás oksági kapcsolatának kimutatása a cél

3. MILGRAM áramütéses kísérlete A kísérlet célja a résztvevők autoritással szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik. Résztvevőket toboroztak a Yale Egyetemen folytatott tanulást és emlékezetet vizsgáló kísérletekhez. Az újságban megjelent hirdetés szerint a kísérlet egy órát vesz igénybe, amiért 4,50$ fizetés járt. A résztvevők 20 és 50 év közötti férfiak voltak. A kísérletvezető elmagyarázta a kísérleti személynek és a másik kísérleti személyt játszó színésznek, hogy a kísérlet, amelyben részt vesznek, a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra. A kísérleti személy és a színész is kaptak egy-egy papírlapot. A kísérleti személynek úgy állították ezt be, mintha az egyikre „tanuló”, a másikra „tanár” lett volna írva, és a szerepek véletlenszerű kiosztását szolgálnák. A valóságban azonban semmi véletlenszerű nem volt a „sorsolásban”, mert mindkét papírlapon „tanár” felirat szerepelt, és a színész egyszerűen mindig azt állította, hogy övé a „tanuló” feliratú lap. Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltosáramütést a székhez erősített készülékből. A tanárt ekkor egy szomszédos szobába vezették, melyben egy generátor volt 30 kapcsolóval, mindegyik mellett felirattal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nőtt, 15-től 450 voltig. Ezenkívül minden felirat mellett minősítés is szerepelt, „enyhe áramütés”-től „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Az utolsó két kapcsoló „XXX”-szel volt megjelölve. Felkérték, hogy olvasson fel egy szópárokat tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha helyesen válaszolt, továbbhaladtak a következő szópárra. Helytelen válasz esetén a tanárnak növekvő feszültségű áramütést kellett adnia a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában a tanulót alakító színész csupán eljátszotta a szimulált áramütések hatásait. Elérve a 150 voltot, a „tanuló” kérte a kísérlet befejezését. A kísérletvezető ekkor azt mondta neki: „A kísérlet szerint folytatnia kell. Kérem, folytassa.” Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő feszültségekkel, a színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül már kiabálni kezdett, hogy állítsák le a kísérletet. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia. A kísérletvezető (K) felkéri a kísérleti személyt (S), hogy a „tanuló” (T) – valójában egy színész – számára fájdalmasnak látszó áramütéseket adjon. Sok kísérleti személy akkor is folytatta az áramütések küldését, mikor a színész már kegyelemért könyörgött.

4. Eredmények A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig. Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt. Thomas Blass a Marylandi Egyetem pszichológia tanszékének professzora, összegyűjtve a világ országaiban azóta megismételt kísérletek eredményeit, úgy találta, hogy a halálos feszültséget megadni hajlandó kísérleti személyek száma időtől és helyszíntől függetlenül nagyjából állandó: 61% és 66% között van.

5. A hiba • Minden befolyásoló körülmény, ami a független változón kívül hatást gyakorol a függő változóra. • Külső hiba: váratlan esemény, megjelenés • Belső hatásokból eredő hiba: egyedi élettörténet • Véletlen hiba, „zaj”: kül. zavaró tényezők által okozott; ténylegesen nem akadályoz • Szisztematikus hiba: olyankor mutat összefüggést, amikor nincs Aranyszabály: egy kísérlet nem kísérlet!

6. Kísérlet típusai • Laboratóriumi kísérlet A kísérleti személyek önként vesznek részt – befolyásolhatja az eredményeket Klasszikus példa: ASCH vonalkísérlet • Terepkísérlet A kísérleti személyek természetes közegben vannak – nincs torzítás Klasszikus példa: SHERIF kísérlet • Kvázikísérlet Beavatkozás nélküli adatgyűjtési eljárás Példa: egy iskola egyik osztályában bevezetik a nyelvtanulást, a másikban nem- a két osztály telj., motiváció, fáradtság… mérése

7. ASCH-féle vonalkísérlet Solomon Asch a konformitás erejét vizsgálta, azaz hogy a kísérleti személyek mennyire engedelmeskednek a csoport nyomásának. Az eredeti kísérletet 1955-ben végezte el a Stanford Egyetemen Asch eredeti, 1955-ös kísérletében hét egyetemista diákot ültetett egy asztal köré, és nagyméretű papírlapokat mutatott fel nekik párosával. Az egyik lapon egyetlen függőleges fekete vonal volt, ez volt a referencia. A másik lapon három függőleges fekete vonal volt (a, b és c betűkkel megjelölve), melyek közül az egyik hosszúsága pontosan megegyezett az első lapon szereplőével. A vonalak hosszúsága olyan nagy mértékben különbözött, hogy a helyes válasz gyakorlatilag mindig egyértelmű volt a résztvevők számára. Ám a kísérletben egyetlen személy kivételével mindenki „beépített ember” volt, és az egyetlen valódi résztvevő nem tudta, hogy őket még a kísérlet előtt felkérték, hogy következetesen rossz válaszokat adjanak. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. Azoknál a kritikus kérdéseknél, ahol a többség rossz választ adott, a véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz. A résztvevőknek arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy a jobb oldali lapon látható vonalak közül melyik hosszúsága egyezik meg a bal oldali lapon látható referenciavonaléval.

8. SHERIF terepkísérlete Sherif házaspár is meggyőző kísérleteket végzett a csoportközi konfliktusok kezelésére. Kamasz fiúk nyári táboroztatása során a két pártra szakadt csoport tagjai között igen éles összetűzések, agresszív indulatok feszültek. Az ellenségességet tovább fokozta, hogy a vezetők versenyeztették is a csoportokat. nulla összegű játékokat játszottak: az egyik csapat csak a másik rovására nyerhet (azaz annyit tud nyerni, amennyit a másik veszíteni) Az Ördögök és Bulldogok, a Sasok és a Csörgőkígyók ölre mentek, vad indulatok csaptak össze. Ekkor a táborvezetők közös szórakozásokat javasoltak, a gyűlölködés azonban továbbra is fennállt. Ebben a kritikus helyzetben találtak rá arra a megoldásra, hogy olyan helyzetet kell teremteni, ahol közös összefogásra van szükség. Tönkrement a vízvezeték, meg kellett szervezni a tábor vízellátását, majd az élelmiszert szállító teherautót kellett kimenteni a kátyúból. Az eredmények valóban meggyőzőek voltak. A közös cél, az együttes erőfeszítés, a pozitív interpendencia (kölcsönös függés), a közös célért végzett sikeres munka áttörte a gyűlölködés „barrikádját”, az ellenséges csapatok keveredtek, barátkoztak egymással. A buszon hazafelé tartva már az egyik csoport üdítővel vendégelte meg korábbi ádáz ellenfeleit. Ironikus módon Sherif gondolata az volt, hogy ezek a kísérletek a hidegháború két főszereplője, az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára adnak majd módszertani útmutatást. A két nagyhatalom vezetői azonban ügyet sem vetettek a kísérlet eredményeire, s tovább folytatták a hidegháborút, mely végül úgy ért véget, hogy az egyik fél negyvenöt év múlva kiütéssel győzött a másik fél fölött.

9. KVÁZIKÍSÉRLET Nem igazi kísérlet, mert természetes csoportokat vizsgál. De van beavatkozás ill. manipuláció - tehát van független változó Független változó: az egyik természetes csoport kap valamilyen „kezelést”, a másik nem, vagy másmilyen beavatkozást kap. (Pl. új oktatási módszer bevezetése, drogprevenciós program, stb.) Példa kvázikísérletre 􀁠 Kasl, Chisolm és Eskenazi (1981): atomerőmű dolgozóinak attitűdjei nukleáris baleset után ● 1979-ben kisebb (de majdnem súlyossá váló) atomerőmű-baleset az USA-ban ● Kérdés: vajon a baleset milyen hatást gyakorolt az ott dolgozók attitűdjeire és viselkedésére? 􀁠 Módszer: az ott dolgozókat másik atomerőmű dolgozóival hasonlították össze, ahol nem volt baleset („kontrollcsoport”).

10. Módszertani problémák(Léderer Pál, 2002) • Eredmények általánosíthatósága Érvényesség a laboratóriumon kívül, más csoportban • Teszthatás A vizsgálat ténye befolyásolni képes a kísérleti személyeket

11. Elvárási torzítások kiküszöbölése 􀁠 A probléma: intelligens, érdeklődő és tapasztalt emberi lényekkel kísérletezünk ● A megoldás: 􀁠 Jó fedőtörténet, illetve helyzetteremtés 􀁠 Megtévesztés 􀁠 Látszólag egymástól független vizsgálatok 􀁠 Kettős vak elrendezés A független változó elrejtése 􀁠􀁠 A független változó látszólagos leválasztása a kísérletről ● „Balesetszerű” manipuláció, pl. Wilson és munkatársai (1995) ● Beavatott személy alkalmazása, pl. Schachter és Singer (1962) ● A résztvevők látszólagos egyedül hagyása ● A függő változó mérésének elhalasztása ● A kísérlet két vizsgálatként való bemutatása Példa balesetszerű manipulációra: Wilson, Hodges és LaFleur (1995) azt akarták elérni, hogy a résztvevők jobban emlékezzenek egy célszemély pozitív vagy negatív viselkedéseire. • Módszer: miután vetítőn bemutatták a pozitív és a negatív viselkedéseket, az egyik fajtát még egyszer bemutatták. • Probléma: ez így kissé átlátszó lenne! • Megoldás: azt az instrukciót adták, hogy „most még egyszer megmutatjuk a viselkedéseket”, ám az egyik fajtához tartozó viselkedések diáinak bemutatása után a vetítő „elromlott”. • A hitelesség kedvéért a k.v. szitkozódott, bosszankodott, próbálta megjavítani, másik vetítőt keresni, majd rezignáltan „feladta” és közölte a résztvevőkkel, hogy nincs mit tenni, folytatják a kísérletet a többi dia bemutatása nélkül.

12. A fedőtörténet • Alapelv: a résztvevők értelmes és kíváncsi emberek, ezért mindenképpen értelmezni fogják a helyzetet. Ezért számukra is értelmes elrendezést kell alkalmaznunk. Ha már mindenképpen értelmezik a helyzetet, értelmezzék úgy, hogy az elősegítse a kísérlet céljait! • Különösen fontos szempont a forgatókönyv és a fedőtörténet kialakításában, hogy alkalmazunk-e megtévesztést. • 􀀳 • Milyen a jó fedőtörténet? • 􀁠 A kísérlet minden részletét lefedi • ● Azaz nem marad a kísérletnek olyan részlete, amelyre ne lenne valami magyarázat • ● A kísérlet részleteit hitelesen, hihetően magyarázza • 􀁠 Felkelti az érdeklődést • ● A résztvevők motiváltak maradnak, hogy a kísérletben részt vegyenek, őszintén válaszoljanak ill. teljesítményfeladatokban a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák • 􀁠 Nem kelt gyanakvást • ● A résztvevők nem sejtik a megtévesztést (ha van), és nem sejtenek megtévesztést akkor sem, amikor nincs!

13. Etikai problémák • Becsapás, megtévesztés Nem árulják el a kísérlet valódi célját (term.tudban ez nem gond) • Általánosíthatóság Nem biztos, hogy ugyanő a hétköznapokban is így reagálna • Mire használják az eredményeket Pl.: náci hatalom és auschwitzi gázkamrák kifejlesztése, atomenergia • Milyen tartalommal folytatják Fizikai ártalmak (fájdalom, kellemetlenség) – pszichés ártalmak (méltóság sérülése, unalom, szorongás, önismeret) Pl.: ’60-as évek: Milgram, Zimbardo kísérletei (éheztetés, áramütés…) • Szabad tudományos vizsgálódás ↔ az emberek joga a méltósághoz és a magánélethez 􀁠 Kérdés: mivel ártunk/használunk többet? Ha elvégezzük a kísérletet, vagy ha nem?

14. Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO) pszichológiai szempontból vizsgálta az emberek fogságban való viselkedését. A kísérletet 1971-ben végezték a Stanford Egyetemen, Philip Zimbardo vezetésével. A résztvevő önkéntes diákok foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt – hat nap után – félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét. A kutatást az Egyesült Államok Haditengerészete finanszírozta, hogy magyarázatot találjon a haditengerészet és a tengerészgyalogság börtöneiben tapasztalható különbségekre. Zimbardo és csapata azt az elméletüket próbálták kísérleti úton bizonyítani, miszerint mind a börtönőrök, mind a foglyok meghatározott viselkedésformákat vesznek fel, amelyek az adott körülmények között a szituácó romlásához vezetnek. Zimbardo (középen) az eligazító megbeszélésen A rabok és őrök ruházata

15. Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO) A 416-os számú fogoly A résztvevőket újsághirdetés alapján toborozták, melyben napi 15 dollárt ajánlottak fel részvételükért egy kéthetes „börtönszimuláció”-ban. A 70 jelentkező közül aztán Zimbardo és csapata kiválasztott 24 általuk leginkább egészségesnek illetve pszichológiailag stabilnak ítélt résztvevőt, akik túlnyomórészt fehér, középosztálybeli fiatal férfiak voltak. A csoportot véletlenszerűen felosztották két egyforma létszámú részre, „rabokra” és „őrökre”. Érdekes módon, a foglyok később azt állították, hogy az őröket nagyobb testméretük alapján választották ki, de a valóságban pénzfeldobással döntöttek és nem volt valós különbség a két csoport testi adottságai között. A tényleges kísérlet a Stanfordi Egyetem pszichológia tanszékén zajlott, melynek alagsorát egy valódi börtön mintájára rendezték be. A kutatócsoportot szakértőként egy volt elítélt segítette, aki korábban 17 évet töltött el fegyintézetben. Egy egyetemi hallgató volt az őrök főnöke, Zimbardo pedig a börtönigazgató. Egy nappal a kísérlet kezdete előtt az őrök rövid eligazító megbeszélésen vettek részt, de hivatalos iránymutatásokat nem kaptak. Mindössze annyit mondtak nekik, hogy az ő felelősségük a börtön működtetése, melyet tetszőleges módon oldhatnak meg, de fizikai erőszakot nem alkalmazhatnak. A rabok szerepét játszó résztvevőknek azt mondták, hogy a kísérlet első napján maradjanak otthon, amíg nem hívják be őket. A „behívás” abból állt, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül a valódi Palo Altó-i rendőrség emberei fegyveres rablás vádjával saját otthonukban, gyakran szomszédaik szeme láttára „letartóztatták”, megbilincselték, majd egy szirénázó rendőrautóban a rendőrőrsre szállították őket. Afoglyokat végigvitték a bűnügyi nyilvántartásba vétel minden egyes lépésén. Ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, ismertették jogaikat, majd bekötötték a szemüket és egy cellába zárták őket. Később a rabokat egyenként átszállították az egyetemen berendezett börtönbe, ahol valamennyiüket levetkőztették, megmotozták és tetvetlenítették.

16. Stanfordi börtönkísérlet (ZIMBARDO) • „Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.” • Erre a szituációra alapozva, és a következményeket valósághűen modellezve forgatott filmet Oliver HirschbiegelMario Giordano Black Box című regénye nyomán.

18. Köszönöm a figyelmet! A diasorozat letölthető a www.peczemariann.extra.hu honlapról