Új filozófiai tendenciák a 19-20. században - Pozitivizmus

1. Filozófia 2010-2011-es tanév X. előadás Új filozófiai tendenciák a 19-20. században - Pozitivizmus

2. A következőkben három új filozófiai diszciplinát fogunk tárgyalni: tudományfilozófia, nyelvfilozófia, hermenutika. (Mindhárom hatással van a jogtudomány további fejlődésére). Hegel után a rendszerfilozófiák hitelüket vesztik, a metafizikai megalapozás kudarcának köszönhetően. Ezzel párhuzamosan megváltozik (és önállósodik) a tudományról való gondolkodás. Új filozófiai tendenciák a 19-20- században

3. Auguste Comte (1789-1857) Arra kereste a választ, hogy mi a titka a természettudományok sikerének és a társadalomtudományok sikertelenségének. A természettudományok sikere módszertani tudatosságukban és megalapozottságukban rejlik. A társadalomtudományoknak, ha céljuk ugyanaz a bizonyosság és logikai koherencia, ugyanazokat a módszereket kell követniük. Comte és a pozitivizmus programja

4. Comte-nál az emberi megismerés története három szakaszra tagolódik: mítikus stádium (megszemélyesített erők)‏ metafizikai stádium (metafizikai elvek)‏ pozitív stádium: a kizárólag pozitív (fennálló) tényeken alapuló tudomány maga tisztázza saját módszertani alapjait A pozitív stádium jellemzői: csak empirikusan megállapított tények szolgálnak a valódi tudás alapjául csak a biztos (bizonyított) ismeret lehet tudományos a tudomány feladata az, hogy megalapozott előrejelzésekkel szolgáljon. Comte és a pozitivizmus programja

5. Comte vetette meg az új típusú társadalomtudomány eszméjét: szociológia („társadalmi fizika”). A társadalmi jelenségeket puszta tényszerűségükben kell megragadni, s ezek alapján megfogalmazni a társadalmi jelenségek mögött meghúzódó törvényszerűségeket – empirikus módszer. Később (a 20. század második felében) ebből a kezdeményezésből alakult ki az a nézet, hogy a szociológiai megismerésen iskolázott társadalomelmélet át tudja vállalni a filozófiai reflexió szerepét. (Lásd pl. Niklas Luhmann, vagy Jürgen Habermas társadalomelméleteit.)‏ Comte és a pozitivizmus programja

6. Korábban úgy gondolták, a filozófiára vár a tudomány megalapozásának feladata. A pozitivizmus szerint viszont ez magának a tudománynak (vagy valamelyik részének) a dolga. Metafizika-ellenesség (metafizika-semlegesség): a pozitivisták elutasítják a filozófiának azt az igényét, hogy metafizikai, nem-empirikus magyarázatokkal szolgáljon. A metafizika helyett az empirikus tudomány haladása által felvetett ismeretelméleti és módszertani kérdéseket állítják a filozófiájuk középpontjába. A szélsőséges pozitivizmus egyik forrása a tudománybabonának. A pozitivizmus alternatívája – Wilhelm Dilthey filozófiai hermeneutikája. Comte és a pozitivizmus programja

7. Az empirizmus és az ismeretek bizonyossága: Szükségszerűen igaz (apodiktikus) ismeretek pusztán empirikus tényekből nem származnak – „csak” tényigazságok (Hume)‏ Megkérdőjelezhetetlen ismereteket pl. a nem-empirikus geometria szolgáltat – de hogyan alkalmazható a matematika a természeti jelenségek leírására? Ennek a nehézségnek a kiküszöbölését tette lehetővé a modern szimbolikus logika kidolgozása. Két kulcsszerző: Gottlob Frege, Bertrand Russell. A szimbolikus logika

8. A logika Arisztotelész óta eléggé keveset fejlődött. Ebben hozott drasztikus változást a szimbolikus logika kialakulása a 19-20. században. Alapja a logikai törvényszerűségek matematikai modellezése: a mondatok logikai értékkel bíró elemeinek szimbólumokkal (változókkal) való helyettesítése. pl. “Minden ember halandó.”: x(F(x)G(x))‏ (minden x-re igaz, hogy ha F, akkor G)‏ Lehetővé tette a logikai elemzés problematikájának leválasztását a mondatjelentés és az igazság kérdéséről. A szimbolikus logika

9. A szimbolikus logika és az empirizmus összekapcsolásán alapuló pozitivista felfogás a neopozitivizmus. Az újkori empiristák (Hobbes, Locke, Berkeley, Hume) a tudomány metafizikai alapjait próbálták feltárni. A neopozitivizmus elutasítja a metafizikai megalapozás kérdését. Helyette tudománymódszertannal (metodológiával) foglalkoztak. A neopozitivizmus

10. A neopozitivizmus filozófiáját a Bécsi Kör néven ismert filozófiai társaság dolgozta ki (Verein Ernst Mach, 1928-1938). Legelentősebb tagjaiRudolf Carnap, Moritz Schlick. Nem tartozott a Körhöz, de szoros kapcsolatban állt velük Karl Popper. Filozófiai felfogásukat „tudományos világnézetnek” nevezték. A neopozitivizmus kialakulására erőteljesen hatott a fiatal Ludwig Wittgenstein, aki aLogikai-filozófiai értekezés (Tractatus logico-philosophicus, 1921) c. művében dolgozta ki a tapasztalatból nyerhető bizonyosság logikai alapjait. A neopozitivizmus – a Bécsi Kör

11. A tudományos gondolkodás megértése azt feltételezi, hogy megállapítsuk, mely módszerek valóban tudományosak – metodológia. A metodológia olyan általános szabályrendszer, amely megmutatja, miként kell a tudományos elméleteket fölépíteni, s melyek az értelmesség és a helyesség kritériumai a tudományban. A metodológia kidolgozása során el kell vonatkoztatni a tudományos megismerés történelmi és társadalmi kontextusától (a tudománytörténettől). A megismerés racionális rekonstrukciója: különbséget lehet tenni a tudományos felfedezések tényleges folyamata és az ismeretek igazolásának módja között A neopozitivizmus - metodológia

12. A verifikáció az ismeret igazolásának módja: - egy kijelentés akkor értelmes, ha tudjuk, mi teszi igazzá vagy hamissá (verifikálható-e); - hogyan dönthető el ténylegesen, hogy egy kijelentés igaz-e vagy hamis (mi a verifikálás módja). Szintetikus kijelentések: empirikus tartalommal rendelkeznek, tényállítást tartalmaznak, igazságuk eldöntéséhez a tapasztalattal való egybevetésre van szükség („A Föld a Nap körül kering”)‏ Analitikus kijelentések: kizárólag a bennük szereplő szavak jelentése teszi igazzá őket („Minden agglegény férfi”). Absztrakt tudományos kijelentések: az összetett kijelentéseket úgynevezett protokolltételekre kell fölbontani. Ezek elemi kijelentések, amelyek az empirikus tapasztalattal közvetlenül összevethetők. A neopozitivizmus – a verifikációs elmélet

13. Az indukció kritikája: a természettudományok tételeinek objektivitása valójában általánosítás (valószínűség), hiszen sok azonos, de egyedi esetből vonnak le egy általános következtetést (indukció). Ám a lehetséges kivételek aláássák a tudományos tétel univerzalitását. Két megoldási lehetőség: - a lehetséges tapasztalatra való hivatkozás a verifikáció során: nem követelték meg a tapasztalattal való tényleges összevetést, hanem elfogadták bizonyításnak azt is, hogy lehetséges az ilyen összevetés; - verifikáció helyett konfirmáció (Hempel): a megfigyelés csak megerősíti a tételt, de nem bizonyítja azt A neopozitivizmus – a verifikációs elmélet

14. Az ember fallibilis lény: mindig ki van téve a tévedés lehetőségének. Ennek következtében a tudományos tételek kétségtelen igazolásának igénye beválthatatlan. Egy kijelentés csak akkor tekinthető tudományos tételnek, ha racionális kritikának vethető alá, vagyis falszifikálható (cáfolható). A tudományos elméletek mindig hipotézisek. E hipotézisekből empirikusan ellenőrizhető egyedi előrejelzéseket teszünk, amelyek azután vagy cáfolják a hipotézist vagy nem. Ha egy elmélet sok falszifikációs kísérletet kiállt, akkor korroboráltnaktekinthető (alkalmas arra, hogy újabb empirikus próbáknak vessük alá). Minél inkábbkorroborált egy elmélet, annál nagyobb az empirikus valószínűsége. A tudomány úgy gyarapszik, hogy a falszifikációs eljárásokkal kiszűrjük belőle a hamis vélekedéseket. A neopozitivizmus – Popper

15. A pozitivista tudományelmélet két legnagyobb hatású kritikusa Thomas S. Kuhn és Paul Feyerabend. A posztpozitivista jelző arra utal, hogy ezek a filozófusok föladják a pozitivizmusnak a tudományok sajátos és univerzális módszerére vonatkozó álláspontját. A tudományelméletbe bevezetik a tudománytörténeti kutatások eredményeit: a tudomány működése nem érthető meg a tudománytörténet tanulmányozása nélkül. A tudománytörténeti vizsgálódások azt mutatják, hogy a tudósok valójában sohasem igazodtak következetesen valamilyen módszertani ideálhoz, sőt gyakran éppen az eltérés nyomán születnek a nagy felfedezések. Kétségessé válik, hogy létezik-e egyáltalán univerzális tudományos módszertan - talán a metodológiai szabályok, a racionalitás kritériumai is történetileg változóak. Posztpozitivista tudományelmélet

16. A tudományos forradalmak szerkezete (1962) A tudomány története nem lineáris, hanem inkább ciklikus, és forradalmi változások tarkítják. Egy tudományterület története: normál tudomány — válság — forradalom. A normál tudomány az adott vizsgálódási terület megszerveződése nyomán bontakozik ki. Erre a szakaszra valóban a kumulatív fejlődés jellemző: a tudomány lineárisan fejlődik, az ismeretek halmozódnak, egyre több kérdésre ad választ. Paradigma: az a fogalmi keret, amelyen belül a módszertani ideálok megfogalmazódnak. Módszertani szabályok, elméleti modellek, tudományos teljesítmények összessége, melyek lehetővé teszik és szervezik a normál tudományos tevékenységet. A paradigma kognitív és szociológiai funkciót egyaránt betölt. Posztpozitivizmus - Kuhn

17. Posztpozitivizmus - Kuhn A paradigma biztosítja a normál tudományos tevékenység zavartalanságát. Mivel adottak a feltételek, amelyek között egy kérdés tudományos problémának számít, s tisztázott, melyek egy jó magyarázó elmélet ismérvei, azok a kérdések, amelyekre a normál tudomány minden próbálkozás ellenére sem tud választ adni, perifériára szorulnak (anomália). Ha azonban ezek az anomáliák elszaporodnak, vagy a megoldásuk égetően szükségessé válik, akkor a normál tudományt válságba sodorják. A válság az új tudományos módszerek keresésének, a paradigma föllazulásának a szakasza. Az ilyen éleződő válsághelyzetben következik be a forradalmi változás. A változás attól forradalmi, hogy a régi paradigmát egy új váltja föl, azaz megváltoznak a tudományosság mércéi. Ezzel újra elkezdődik a tudományterület normál szerveződése.

18. Posztpozitivizmus A paradigma a normál tudomány szakaszában nem megkérdőjelezhető. Ebből az következik, hogy a paradigmák összemérhetetlenek, inkommenzurábilisak. Ha mindig valamilyen paradigma befolyása alatt állunk, nem rendelkezünk objektív mércékkel a tudományosság kritériumit illetően. Ha kiállunk a pozitivizmus metodológiai univerzalitása mellett, akkor a tudomány jelentős része nem tekinthető racionálisnak, ha viszont elismerjük, hogy a tudományosság ismérvei történetileg változnak, akkor a pozitivista metodológiát nem tekinthetjük univerzálisnak. Feyerabend: bele kell nyugodni a tudomány irracionális jellegébe. A tudósoknak semmi okuk sincs, hogy akár saját korábbi eljárásaikhoz tartsák magukat. Sőt, a tudomány történetét sokszor hatalmi, politikai törekvések is ösztönzik és befolyásolják. Ezt az álláspontot nevezzük episztemológiai anarchizmusnak.